A kegyelem harmatja

A kegyelem harmatja
Nemrég fültanúja voltam egy kávézóban három nő beszélgetésének. Az egyik párt keresett és nagy keserűség volt benne, hogy nem találja...

A szerző az év 365 napjára szolgál lelki elemózsiával, s nagypéntekre, a mennybemenetel napjára, valamint pünkösdre is megfogalmazta hitének és református gyakorlatának megfelelő üzenetét. Célja, hogy rövid igemagyarázataival az olvasó tekintetét Istenre, s gondolatait az örökkévalóságra irányítsa.

Olyan perspektívát kínál, ahonnan nemcsak a bennünket körülvevő világ jelenségeit, hanem életünk valamennyi kérdését, kapcsolataink megannyi aspektusát újra értelmezhetjük, némelyekre pedig választ is remélhetünk.

Vélemények a könyvről

“Az egészséghez, erőnléthez jól kell táplálkozni. A lelki egészséghez is fontos, hogy Isten Igéjéből táplálkozzunk. Cseri Kálmán könyve is olyan, mint az almapép: szeretettel készített, gazdagon tápláló lelki eledel a lelki gyorséttermi készítmények helyett. Olyan gondolatokat ír le a szerző, amelyek éhséget ébresztenek a nehezebb, tartalmasabb ételek – a napi bibliaolvasás, az imádság, a keresztény asztalközösség – felé, ahol a testté lett Igével táplál minket Atyánk.” - Részlet a Reformátusok Lapja könyvajánlójából. 2012. április 29.

 

Hiába vagyok evangélikus, s hiába református a kötet szerzője, attól még jó. Kinyitom. Naponta elolvashatok egy áhítatot benne. A fő imádságról, a főbb igékről, a főbb példázatokról, s minden fontosról is. Belemerülhetek, elgondolkodhatok. Mert nekem szükségem van az igékre, ezekre a szavakra. Az útmutatásokra. A hitre.

Aki ismeri Cseri Kálmán szavait, olvassa ezt a kiadványt is, vagy hallgassa meg hangos könyvben. Ő is merüljön el, töltsön el értékesen néhány percet a napjain. Reggel. Este. Amikor szüksége van rá. - Részlet az andielmenyei blog könyvajánlójából

 

“Cseri Kálmán nagyszerűen villant fel olyan bibliai eseményeket és igazságokat, amelyek bennünk élnek, ám valami oknál fogva rendszerint csak egyoldalú értelmezésükig jutunk el. A történések oka, pl. Jézus tetteinek motivációs háttere is sokszor jól kiütközik a szövegekből és itt a lényeg: nem ragadhatunk le a tényeknél, mert a helyes értelmezéshez a miértek megismerése legalább olyan fontos.” - Részlet a Kálvinista Szemle könyvajánlójából. 2013. február.