"Ez a Lackfi nem nyugszik. Nem hagy békén az igazságaival. Mindig írnia kell valamit, ami reményt ad. Ami észhez térít. Ami kizökkent a nyugodt lemondásból és önsajnálatból. Csak miattam ír és nekem. Nem száll le rólam. Szinte látom, mikor felveri az Úr: János, ez a gyerek már megint fel akarja adni. Írd meg neki ezt, hogy ne tehesse.” (Péter)
Isten nem automatákat akart teremteni, hanem tépelődő, tévedő, újrakezdő lényeket, akikkel érdemes együtt játszani a legbonyolultabb stratégiai játékot. Gyufásdobozba gyömöszöli kedvünkért a kozmoszt, elkísér urológushoz és adóhivatalba, kemoterápiára és focimeccsre. Megmutathatjuk neki a kedvenc rétünket, melyet ő teremtett, mégis örül a hívásunknak, mint egy kölyök.
Lackfi János újabb jóéjtpuszijai ismét arra hívnak, hogy ne ússzuk meg olcsón, éljünk teljes szívvel, mohón Isten jelenlétében.
